Cégünkről a CIG Közép-európai Biztosító Zrt-ről
A társaság az egyetlen hazai alapítású, főként magánszemélyek tulajdonában lévő biztosító. Mint ilyen, küldetésének tekinti, hogy az alapító tagok hitelességének és példájának erejével, valamint a nemzetközi összehasonlításban is hatékony cégvezetés segítségével magas szintű szolgáltatást és egyedülálló anyagi biztonságot nyújtson leendő ügyfeleinek.
Az új cég a közép-európai térségben, az életbiztosítási piacon kezdi meg működését, és 3–10 éven belül piacvezetővé kíván válni. A társaság zöldmezős beruházásként jön létre, saját ügynökhálózatot épít ki, különleges, egyedi termékeit és szolgáltatásait azonban brókerek révén is értékesíti.
A társaság vezérigazgatója Horváth Béla aki korábban több, a hazai piacon vezető biztosítótársaság vezérigazgatója volt, felügyelőbizottságának elnöke Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter, jegybankelnök. A CIG alapítói között rajtuk kívül megtalálható Nobilis Kristóf és Korányi G. Tamás, pénzpiaci befektetéseiket az utóbbi időben sajtóberuházásokban is kamatoztató nagybefektetők, Kósa Erika, Kútvölgyi Pál, Kotevc Péter és Körtvélyessi Zoltán, ( a BrokerNet tulajdonosai), Móricz Gábor nagybefektető (és cége, a Kaptár Zrt.), a magyar Axel Springert irányító Bayer József cége, Straub Elek, a Magyar Telekom egykori első embere, Mándoki Zoltán, a Mol volt vezérigazgatója, Kieselbach Tamás galériatulajdonos, Czakó Borbála londoni nagykövet, Szapáry György, a jegybank volt alelnöke, Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere, és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke.
A társaság megalapította a Hosszútávú Takarékoskodók Közép-Európai Szövetségét, védnöknek Warren Buffettet kérték fel. A biztosító emellett modellportfoliót is publikál, összetevői jelenleg a következők: 30 százalék hazai vegyes alap, 10 százalék hazai részvényalap, 10 százalék fejlődő piaci részvényalap, 5-5 százalék kínai, illetve indiai részvényalap és 40 Warren Buffett részvényalap. Ezzel a modellportfolióval az utóbbi 5 évben 12 és 25 százalék közötti éves hozamot lehetett elérni.
A Közép-európai Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaságot 2008. január 17-i hatállyal jegyezte be a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság
|