Köztudott, hogy Magyarország nagy cégeinek döntő része külföldi tulajdonban van. De ki lehet ennek a tulajdonosa? Kinek a hasznára dolgozik a fél ország? Elárulom: a magyarországi külföldről jövő tőkebefektetések tulajdonosa döntő részben John Smith 29 éves kétgyerekes pitsburgi gépészmérnök.

Hogyan történhetett mindez? Röviden elmesélem.

A kis John édesapja szakmunkás, édesanyja pedig sokáig háziasszony, majd üzletkötőként dolgozott. A kis John mindig is nagy érdeklődést mutatott a gépek iránt. Édesapja, édesanyja már kis gyerek kora óta bíztatta, szeretnék, ha majd nagy lesz, ő már egyetemet végezne. Ez azért arra felé nem magától értetődő: az egyetemeknek igen magas a tandíja. De már amióta az eszét tudta, a kis Johnnak mindig elmondták a szülei: ne aggódjon, már gyűjtik neki az egyetemi tanulmányokra a pénzt. És ez valóban így is volt.

Aztán ott volt a kis John nagypapája: John kamaszkorában vonult nyugdíjba és rögtön el is utaztak élete nagy álmának megvalósítására - két hónapos Európai körútra, sok más hasonló korú más friss nyugdíjassal. Voltak Párizsban, Londonban, Rómában. Még valami egzotikus európai városból Budapestről? Bukarestből? is küldött neki képeslapot a nagypapa. Johnnak a konyhaasztal mellett elmagyarázták a szülei, hogy a nagypapa munkába állása óta rakta félre tőkeszámlájára a jövedelme egy részét, hogy összerakja a nyugdíjalapját. És ez valóban így is volt.

Így aztán a felcseperedő John valóban elvégezte az egyik igen jónevű műegyetemet gépészmérnök szakon. Majd amikor munkába állt és megkapta első fizetését, megnyitotta tőkeszámláját egy pénzügyi alapkezelő cégnél és jövedelme 5%-át át is utalta. Ezzel megkezdte a saját nyugdíjalapjának összerakását. És ez valóban így is lett.

Aztán a fiatal mérnök, szerelembe esett és el is vette Mary-t feleségül. És egyik nap este Mary váratlanul egy ici-pici cipőt tett elébe. És John erre nem azt mondta: “Nyuszómuszó nagyobb lakás kell!” Hanem miután együtt kiörülték magukat, John másnap bement a pénzügyi tanácsadójához és megbeszélte, hogy a jövendő gyereke számára is félre fogja rakni kettőjük jövedelmének a másik 5%-át, mert ő is szeretné, ha majd a gyerekük is egy jó egyetemre járhatna. És ez valóban így is lett.

Mit csinált az alapkezelő Johnék pénzével? Különböző cégek részvényeit vásárolta belőle. Vásárolt amerikaiakat, ázsiaiakat és még egy kis részéből magyarokat is. És most ezekben van az a pénz, amit Smithék a gyerekeik egyetemére meg a saját nyugdíjukra gyűjtenek. És jól nézzen körül ebben az országban: szinte mindenki Smithéknek dolgozik. Ha a Mol kútnál tankol, a kasszánál fizetett összeg egy része Smithék gyerekeinek megy. Ha a telefonszámláját fizeti be: az összeg egy részéből mennek majd Föld körüli útra Smithék, ha nyugdíjba mennek. Mindenki, mindenhol nekik dolgozik. Az ő hasznukra gyártják a tornacipőket Kínában, az ő hasznukra fejlesztik a Microsoft szoftvereket Indiában, nekik járnak a hajók, repülők.

Megőrültem? Nem. Természetesen nem minden Smithéké. Csakhogy Smithék nagyon sokan vannak. Az Egyesült Államokban a családok 70-80%-a Smithék példáját követi. Nyugat Európában, Japánban is döntő módon tőkeszámlán gyűlik a családok pénze. És ez ma jelenleg a világon az a forrás, amiből a cégek beruháznak termelnek. Nem az a néhány gazdag pénze van főként a részvénypiacon, hanem a megszámlálhatatlanul sok kisember pénze a részvényalapokban. Övék a világ és övék a magyar gazdaság java része is.

Lehetne persze a mienk is, de pechünkre nekünk ezt nem magyarázták el a szüleink a konyhaasztalnál, meg nem láttuk a nagyapánktól. De most már lassan 17 éve van ismét kapitalizmus nálunk. Ideje lenne már, hogy valaki ezt elmagyarázza mindenkinek. A gazdagság nem az, hogy tele vagyunk mindenféle extra cuccal. Pláne nem az, hogy ezért el is adósodunk. A gazdagság az, amikor a pénzünk olyan helyen van, ami termeli a pénzt: jól fialó részvényekben, jó szakemberek kezelésében. Persze ezt nem látják a szomszédok. De tényleg az a célunk, hogy a szomszédok irigyeljenek?

Mennyire reális ez? Hiszen mi egy szegény ország vagyunk! No akkor gondolkodjunk! Tegyük fel, hogy a magyar családok 80%-a innen kezdve a jövedelme 10%-át (ez mint láttuk, igazán nem sok) befekteti. Ez évi 600 milliárd forint! Ez kb. ugyan akkora összeg, mint ami külföldről tavaly tőkebehozatallal érkezett hozzánk. Kb. 10 év alatt ebből a pénzből egész Magyarország minden elérhető cége felvásárolható! 30 év alatt minden, de minden a miénk lehetne - ezzel mind a szélső bal, mind a szélső jobb pártok programja teljesen megvalósulna. Mienk lennének a gyárak és a magyar föld.

Van persze más út is. Például, hogy fizetik az árukölcsönök részleteit Smithéknek. Végül is nem muszáj gazdagnak lenni. A büdös kölyöknek sem kell majd egyetemre mennie. Nyugdíjas korunkban meg már úgy is fárasztó utazgatni. Egyébként is, a csirke farhát kifejezetten remek étel.

Szóval mindenki eldöntheti Smith akar lenni, vagy Smithéknek akar dolgozni. Bármilyen furcsa, nincs harmadik út… Ha úgy döntött Smithékhez csatlakozna kérjen időpontot!